Március 4-én önkormányzati választást tartanak Belgrádban

Önkormányzati választást tartanak Belgrádban március 4-én, a várakozások szerint a szerb fővárost a következő négy évben is a legnagyobb szerb párt, a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetheti.

Polgármestert választanak vasárnap Dabronyban

Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Veszprém megyei Dabronyban, a tisztségért három független jelölt indul - tájékoztatta a település jegyzője az MTI-t.
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Szakácsiban

Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Szakácsiban

Polgármestert és helyi képviselőket is választanak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szakácsiban. Az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a képviselő-testület tavasszal ...
Kelemen Hunor: az RMDSZ jó eredményt ért el az önkormányzati választáson

Kelemen Hunor: az RMDSZ jó eredményt ért el az önkormányzati választáson

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jó és vállalható eredményt ért el az önkormányzati választáson, és ennek köszönhetően erős önkormányzati érdekképviselettel rendelkeznek a romániai magyar...
Az EMNT az EMNP-t segíti a romániai önkormányzati választásokon

Az EMNT az EMNP-t segíti a romániai önkormányzati választásokon

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) támogatja és segíti a június 5-i romániai önkormányzati választásokon - jelentették b...
Kelemen Hunor: az önkormányzati választás a magyarság biztonságérzetéről is szól

Kelemen Hunor: az önkormányzati választás a magyarság biztonságérzetéről is szól

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a június 5-i romániai önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos ké...
Magyarország legsúlyosabb önkormányzati balhéja lóg a levegőben! – videó

Magyarország legsúlyosabb önkormányzati balhéja lóg a levegőben! – videó

Magyarország legsúlyosabb önkormányzati botránya lehet, amennyiben beigazolódik a nyíregyházi vállalkozó állítása. Méghozzá az, hogy segítségével került Kriza Ákos hatalomra. A vállalkozó állítása ...
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Becsvölgyén

Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Becsvölgyén

Polgármestert és helyi képviselőket választanak vasárnap a Zala megyei Becsvölgyén, az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert nyáron feloszlatta magát a képviselő-testület - mondt...
Önkormányzati választásokat tartanak Albániában

Önkormányzati választásokat tartanak Albániában

Önkormányzati választásokat tartanak vasárnap Albániában, és a megméretés eredménye hatással lehet a balkáni ország európai uniós tárgyalásainak megkezdésére is. A 3,4 millió választásra jogosult á...
Önkormányzat 2014 - Orbán: az esélyek felénk billennek

Önkormányzat 2014 - Orbán: az esélyek felénk billennek

Az esélyek felénk billennek, ám olyan esély nincs, amely saját magát beváltaná, minden az emberek kezében van - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap újságíróknak, miután leadta...
Önkormányzat 2014 - Ma nyomtatják ki a szavazóköri névjegyzékeket

Önkormányzat 2014 - Ma nyomtatják ki a szavazóköri névjegyzékeket

A helyi választási irodákban ma nyomtatják ki a vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás szavazóköri névjegyzékeit. A nyomtatás előtt a jegyzőknek még át kellett vezetniük a névjegyzékekben a ...
 Önkormányzat 2014 - Az MSZP a Szabadság híd felszalagozására biztatja az embereket

Önkormányzat 2014 - Az MSZP a Szabadság híd felszalagozására biztatja az embereket

Az MSZP arra biztatja az embereket, hogy kössenek a Szabadság hídra szalagot, amelyre felírhatják: miért vívnának szabadságharcot. Erről Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselőj...